Az úszás megtanítása a gyermekeknek nagyon fontos feladat, később a gyerek komoly hátrányt szenvedhet, ha képtelen úszni.

A úszástanítás természetesen a víz megszerettetéséről és egy későbbi magabiztos úszástudás kialakításáról szól, nem pedig élsportolók neveléséről.

Medence építése lépésről lépésre

A babaúszás tipikusan az a tevékenység, amit mindenképpen szakember felügyelete mellett érdemes csinálni, legalábbis egy ideig. Sajnos azonban nem mindenkinek adatik meg, hogy hosszútávon babaúszásra járjon a kicsivel. Az apróságok vízhez szoktatása fontos feladat, hiszen így már egészen kicsi kortól szerethetik a vizet, és képesek lesznek magabiztos úszásra a későbbiek folyamán. Az úszás tanfolyamokon részt vett gyereket később kevésbé fogja zavarni a szemükbe, esetleg szájukba menő víz, ellentétben az oktatáson részt nem vett kortársaikkal.

A kicsik mozgásfejlődésére is rendkívül jó hatással van az úszás: ugyan még nem képesek önállóan haladni a vízben, vagy járni-kelni a szárazföldön, ez a mozgásforma fejleszti az izomzatukat, és jótékony hatással van az idegrendszerükre is.

A vízbiztonságot akár otthon is el lehet kezdeni tanítani a kicsinek. A cél, hogy a bébi ne idegenkedjen a víztől. Eleinte érdemes sok vízben, hanyatt fektetve fürdetni. Ha a baba egészen pici, nyugodtan tartsuk két kézzel, amikor nagyobbacska lesz, elég lehet csak a fejét tartani. Akár már négy hónapos korban is elérhető, hogy a csöppség vidáman fickándozzon a vízben, és ne legyen félelme tőle. Ha a kicsi oldalra fordulna, akkor mindenképpen segítsük vissza mielőbb a megfelelő pozícióba, ne ijedjünk meg, nem lesz semmi baja. Ha látszik rajtunk az ijedtség, akkor az a babára is kihathat, és azt sugallhatja, hogy a víz egy veszélyes dolog, ezt pedig minden szülő szeretné elkerülni.

Az ülve fürdetést akkor kezdjük el, ha a gyermeknek már nincsenek egyáltalán gondjai az üléssel. Amikor stabilan képes hason és háton is mozgolódni a vízben, akkor bátran betehetjük nagyobb kádba is. Egy éves kora után már bátran megtaníthatjuk őt a karúszók és az úszógumik használatára. Ebben a korban már uszodába, strandra is vihetjük a gyerkőcöt.

Amennyiben rendelkezünk saját medencével, ami a gyermek méreteihez képest mély, akkor csak és kizárólag úszógumival, szülői felügyelettel pancsoljon a gyerek egészen addig, amíg stabilan le nem ér a lába, és amíg teljesen magabiztos nem lesz a vízben. Amíg a gyerek kicsi, minden esetben alkalmazzunk medencefedést, ha használaton kívül van a medence, mert könnyen baleset lehet a vége.

Kérdése van? – Keressen minket bizalommal