Főként az új medencetulajdonosok egy jelentős része viszolyog attól, hogy medencéjébe vegyszert öntsön, márpedig ez elengedhetetlen abban az esetben, ha szeretnénk mindig tiszta vízben lubickolni.

Kérjen ajánlatot most

A vegyszerek segítségével ugyanis a víz nem csak megmarad kristálytisztának, hanem ezen túlmenően ahhoz is hozzájárul, hogy kiölje belőle a káros baktériumokat és vírusokat, amelyek által betegségeket és fertőzéseket szedhetünk össze. Megfelelő vegyszerek alkalmazása mellett természetesen ilyesmitől nem kell majd tartanunk, azonban nem csak azt kell leszögeznünk magunkban, hogy elengedhetetlen egy medence esetében ezeknek a szereknek az alkalmazása, azt is fontos rögzíteni, hogy pontosan milyen vegyszerekre lesz szükségünk a cél elérésének érdekében.

Fertőtlenítéshez

A medencék kapcsán minden olyan vegyszert fertőtlenítőszernek nevezünk, amely elpusztítja, de legalábbis hatástalanítja a vízben élő, vagy az oda bekerült összes mikroorganizmust, így a baktériumokat, a vírusokat, a gombákat vagy az algákat.

Kérje cégünket a karbantartáshoz (KATT!)

Ezeket szabad szemmel nem láthatjuk, a vízbe gyakran esővel, vagy a szél szárnyán is bekerülhetnek, és néhányan közülük súlyos betegségeket idézhetnek elő. A medence vizének fertőtlenítésére a legideálisabbak minden esetben a klór alapú vegyületek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a medence vízében mindig legyen kisebb-nagyobb mennyiségű aktív klór, ami a mi egészségünkre nem ártalmas, de a mikroorganizmusokat elpusztítja.

Ha meleg vizű beltéri medencékről, esetleg masszázskádakról, vagy más víz alapú rekreációs eszközről van szó, a klór helyett ideálisabb választás lehet a bróm, ami stabilabb és lassabban is bomlik le a magas hőfokon. Ma már vannak olyan kombinált vegyszerek, amelyek nem csak fertőtlenítenek, hanem rögtön tartalmaznak más alapanyagokat is, így például algaölőt vagy pelyhesítőt, amelyekkel szintén érdemes megismerkednünk, ha saját medencénk van otthon.

Algaöléshez és pelyhesítéshez

Lord's of Pool Uszodatechnika

Egy otthoni medencében a rendszeres klórozás, sőt a gyakori szűrés ellenére is gyakran képződhetnek kisebb-nagyobb mennyiségben algák, vagy más mikroszkopikus növények, amelyek nem csak a vizet tehetik zavarossá, hanem csökkenthetik a higiénia faktorát is. Ma már külön vegyszerek szolgálnak az alga elpusztítására is, amelyek közül a leghatásosabbak az úgynevezett kvaterner ammónium vegyületek. Ezek nem tartalmaznak klórt, tehát klórozás mellett érdemes őket alkalmazni, érdekességük pedig, hogy teljesen lebomlanak biológiailag, ezáltal szintén nem károsak az egészségre. A kérdéses összetevő ráadásul nem csak megakadályozni képes az algásodást, hanem kifejlett, akár virágzó algák megszüntetésére is alkalmas.

Még ezen vegyszerek alkalmazásával is gyakran előfordulhat, hogy a napfényben a víz homályossá, opálossá, zavarossá válik. Ezt a legtöbb esetben olyan mikroszkopikus méretű, főként kolloidszennyeződések idézik elő, amelyeket még a szűrő sem képes kivonni a vízből, így könnyedén felszaporodhatnak, miközben a víz minősége romlik, a víz maga pedig opálossá válik. Ezt csak úgynevezett pelyhesítő anyagok által lehet határozottan megszüntetni. Ezek olyan vegyszerek, amelyek képesek semlegesíteni ezeket a részecskéket, amelyek így kisebb pelyhekké állnak össze, vagyis a szűrő is képes lesz felfogni őket, így nem kerülhetnek vissza a vízbe nagyobb mennyiségben. A pelyhesítés folyamataként a víz mindig kristálytiszta maradhat, különös tekintettel abban az esetben, ha a fenti három vegyszeres módszert egyszerre alkalmazzuk.

Kérjen ajánlatot most